A mágia lánya

Caitlyn a fa mögött állt és próbált úrrá leni izgalmán. Tanis küldte be a fa mögé, hogy végső esetben kábítsa el a közeledőket. Hallotta, ahogy az elfek kihúzzák íjaikat és azt is, hogy Tanis kiabál valamit. Már éppen előugrott volna a fa mögül, mikor ismét felcsendült a félelf hangja.

• Gyere elő Cait. Nem ellenségek.

A lány kilépett a fa mögül egy pillanatra elállt a szívverése, mikor megpillantotta unokatestvérét Steel mellet ácsorogni. Palin láthatólag megsebesült, mégsem ez aggasztotta a legjobban Caitlynt, hanem a fiú arckifejezése. Nem a testi kín tükröződött rajta, sokkal inkább lelki. Ahogy a lány pillantása lejjebb tévedt észrevette a szánt és a rajta fekvő bebugyolált alakokat. Hallotta, hogy Tanis azt mormogja Paladnie óvja őket.

• Nem!- Kiáltott fel kétségbeesetten és a szánhoz rohant. – Nem, nem lehet! – kibontotta a pólyákat, de alig látta a halottak arcát a könnyein keresztül – Sturm, Tanin! Nem… Zokogva borult a két testre, a fájdalom elviselhetetlenül marcangolta a lelkét.

Érezte, ahogy valaki megpróbálja talpra állítani. Ahogy felnézett Steel arcát látta maga előtt. A lovagot láthatólag megdöbbentették a könnyei. Letérdelt mellé és gyöngéden magához húzta. Caitlyn sírva bújt hozzá, Steel pedig szorosan magához ölelte és ringatta akár egy kisgyereket.

Tanis és Palin döbbenten meredtek a lovag és lány kettősére. A félelf tudta mennyire közel állt Caitlyn az unokafivéreihez, mert ők voltak a családja. Az anyja belehalt a szülésbe, Raistlin – az apja -, pedig nem is tudott a gyerekről. Caramon vette magához és nevelte fel a kislányt, aki immár vörösköpenyes mágus volt. Hosszú, fekete haja (amibe vegyült egy kevés sötétvörös is), ezüstös szürke szeme, karcsú termete, finom keze arra vallott nemesi származású, nem az Otthon fogadó pincérnője a szabaidejében. Arcvonásai az anyjához tették hasonlatossá. Ovális arc, enyhén mandulavágású szem, ívelt arccsontok, kicsit pisze orr, halvány bőr, szamóca színű száj és hosszú szempillák. Szemöldöke mintha két festett vonal lenne. A félelf ha felületesen nézett rá, gyakran Caitlínt – az anyját, akiről a nevét is kapta – látta helyette. Tanis nagyon szerette a nőt, az elvesztése fájdalma még mindig belémart néha ha a lányára tekintett. Megesküdött, hogy megvédi őt attól, hogy az apjához hasonló sorsa jusson. Mert bár Caitlyn kedves volt és tisztességes, ravasz és kegyetlen is tudott lenni. A szemében ugyanúgy megvolt az a keserű bölcsesség, amivel Raistlin is szemlélte az embereket. A félelf megborzongott mikor a lány szemén keresztül Raistlin nézett rá. De legalább értette miért vonzódnak egymáshoz annyira Steelel. Mindketten fele részben apjuk, fele részben az anyjuk megtestesülései voltak. Steel anyja gonosz volt az apja, pedig a jó utat járta, míg Caitlyn apja maga volt a sötétség, anyja pedig, Lunitari istennő lánya, a fényt választotta. Különös ez a párhuzam…

Palin figyelte, ahogy Steel unokanővére haját simogatja. A keze lágyan beletúrt a hullámos fürtökbe, melyek a lány derekáig hullottak alá. Az ifjú mágus szívesen ordított volna dühében. Hogy merészeli ez a sötét lovag megérinteni őt? Bár a leginkább az fájt neki, hogy Caitlyn nem hozzá rohant vigaszért. Midig is közel álltak egymáshoz különösen mert mindketten mágusok voltak. Palin féltékenyen látta, hogy a lány és Steel között olyan kötelék feszül, ami köztük sosem volt és nem is lehet. Ez rosszul esett neki, különösen most, hogy mindkét bátyját egyszerre veszíttette el. Tanis biztatólag átkarolta a vállát és rámosolygott, majd intett, hogy induljanak. Steel talpra ugrott, és talpra állította a lányt is. Ahogy a szemébe nézett a gyász és a fájdalom mögött meglátott valami mást is. Dühöt. Izzó, parázsló dühöt. De ez csak egy villanásig tartott, az ezüstös szemekbe újra visszatért a bánat. Caitlyn még figyelte egy pár másodpercig mintha keresne valamit az arcán majd a fülébe suttogta.

• Megölted két fivéremet, és a halálba akarod vinni a harmadikat. Miért szeretlek ennek ellenére is jobban, mint bármit ezen a földön?

Ezzel megfordult és az unokatestvére mellé szegődve magára hagyta a lovagot, had tépelődjön a szavain.

Tika zavartan forgolódott a konyhában. Nem is tudta, minek jött ki ide. Egy tálca már meg volt rakva élelemmel, de kinek akarta vinni? Tulajdonképpen… Lerogyott az egyik kisszékre és sírva fakadt. Csak akkor tekintett fel mikor valaki a vállára terített egy kendőt. Caitlyn halványan rámosolygott, majd a tálca felé intett.

• Steelnek lesz?

• Igen. Éppen be akartam…

• Hagyd csak. Elég gondod van így is. Majd én elintézem.

Ezzel fél kézzel felkapta a tálcát és ügyesen egyensúlyozva rajta az ételt, magára hagyta Tikát aki elgondolkozva bámult utána.

Caitlyn Steel szobája előtt állt. A vér száguldott az ereiben. Egyszerre hajtotta a szerelem, és – bár ezt még magának is alig akarta bevallani – a gyűlölet. Óvatosan kinyitotta az ajtót, nehogy fellökje Steel páncélját, amit a lovag az ajtónak támasztott, beoldalazott a szobába és a tálcát letette a kis asztalra, ami a szoba falához volt tolva. Aztán csak állt ott és nézte az alvó Steelt. A lovag békésen szuszogott, arca nyugodt volt és békés. Caitlyn keze már a kilincsen volt, mikor hallotta, hogy mocorog.

• Szóval felébredtél – pillantott hátra az ifjúra. – Hoztam neked ennivalót.

• Nem vagyok éhes.

• Akkor ne egyél.

• Mi a baj Cait?

• Szerinted?- pördült meg dühösen a lány – Hát csak néz magunkra! Te sötét lovag vagy, én meg vörösköpenyes mágus. Egymás esküdt ellenségei vagyunk. Sorba gyilkolod a rokonaimat!

• Mégis mit vársz tőlem?

• Szeretsz?

• Hogy jön ez ide?

• Kérdeztem valamit!

• Igen persze, hogy szeretlek!

• Elhagynád értem sötét úrnődet is?

• Tessék?- Steel teljesen meg volt döbbenve, nem értette mire megy ki ez a játék, de egyre rosszabb érzése lett tőle. – Miért, te elhagynád értem Lunitarit?

• Miért tereled a témát?- Caitlyn odasétált az ágyhoz és leült a lovag mellé.- Na, felelj.

• Te is tudod, hogy a sötét úrnőt nem hagynám el semmiért. Felesküdött lovagja vagyok. De miért kívánsz tőlem olyat amit te nem tennél meg?

• Tudod, eljöhet az idő mikor választanod kell. Szerettem volna tudni fontos vagyok-e

neked. De kiderült, hogy nem – Ezzel Caitlyn felállt nem törődve vele, hogy Steel egyre növekvő haraggal mered rá.- Én szó nélkül elhagynám érted Lunitarit mert ő megértené. Mert ő nem tart a rabszolgaságában senkit. De ha neked ez kell… Akkor válaszd az úrnődet! De nem szeretnék ott lenni ha találkozol vele! Bár ki tudja, lehet…

Caitlyn nem tudta befejezni a mondatot, mert a lovag felpattant az ágyról magához rántotta és megcsókolta. A lány kivonta magát az öleléséből.

• Sajnálom Steel. Vége.

• Nem akarlak elveszíteni.

• Már elveszítettél. És most engedj el.

• Miért csinálod ezt?

• Kérdezd meg a halott bátyáimat, a tönkretett családomat, a háborútól elgyötört Ansalont. Gyilkos vagy Steel. Akár tetszik, akár nem. Mint ahogy arra is voltál szíves felhívni a figyelmemet Sötét lovag is vagy. A te igazi szerelmed a háború és úrnőd. Hát akkor kérdezd őt, mert én nem leszek melletted. Ő vajon fog válaszolni?

Steel egy darabig figyelte Caitlynt aztán felnevetett bár a hangjában egy csepp öröm sem volt.

• Tudom már mi bajod van. Nem az, hogy bárkidet is megbántottam volna. Egyszerűen félsz. Szeretsz, és ezért inkább elüldözöl magadtól. Ugyanolyan keserű és igazságtan, vagy mint apád.

• Mit tudsz te az én apámról mondcsak?

• Raistlin egy beteg, hatalom sóvár ember volt. Semmi és senki nem érdekelte magán kívül. Az egyetlen ember, akivel törődik az sem te vagy, hanem Palin. Ez bánt. Hogy a lánya vagy mégsem foglalkozik veled. Ezért akarsz bizonyítani neki, de hidd el, nem kell.

• Teljesen félreérted. Ennek semmi köze nincs Raist… az apámhoz. Ennek csak hozzád van köze. Vagyis csak volt. És ne merj még egyszer így beszélni róla!

• Miért? Mert tudod, hogy igazam van?

• Mert arra sem vagy méltó, hogy a nevét kiejtsd.

Ezzel Caitlyn dühösen bevágta maga mögött az ajtót. Aztán csak állt a tömör fának támaszkodva és sírt. Elsiratta magát, a szerelmét, az életét. Érezte, hogy Steel ott áll az ajtó túloldalán és tudta most még mindent rendbe hozhatna… De nem akart rendbe hozni semmit. Az egyetlen örökség, amit az apjától kapott nem engedte: „Soha ne nézz vissza. Ne bánj meg semmit.”

***

Steel száján lassan elhaltak az ima szavai. Ahogy felállt, megpillantotta Caitlynt aki a gyászoló tömegtől kicsit hátrébb állt, mellette lova, útra készen. A lovag szíve összeszorult, ahogy szerelme hidegen keresztülnézett rajta. „Nehogy azt hidd, egy halotti imával mindent jóváteszel.” Üzente a tekintete, majd megfordult és lovát kantárszáron vezetve elindult az úton. A gyenge szellő Steel felé sodort egy illatfoszlányt, amit talán utoljára érzett életében... Bódító, édes illat volt ez, Caitlyn illata…

***

Palin idegesen ácsorgott a rózsalugas előtt, lapos oldalpillantásokat vetve unokafivérére, aki szintén nem látszott valami nyugodtnak. Crysania úrnő teljesen közömbösen állt mellettük.

• Na? Egyikőtök sem mer belépni?

• Mit találunk majd bent?

• Azt nem mondom el.

Steel megvetően horkantott és belépett a virágok közé. Azok körbefonták bódító illatukkal és lassan elvesztette minden kapcsolatát a külvilággal…

Mindent ezüstös, fátyolszerű köd borított. A rózsák továbbra is ott voltak körülötte, de már nem érezte az illatukat. A lugas sokkal nagyobbnak tűnt, mint amilyen eredetileg volt. Távolban csilingelő nevetés hangzott fel Ismerős nevetés… Caitlyn bukkant fel előtte lenge, fehér ruhában. Nevetve körbetáncolta majd előrehajolt, hogy megcsókolja, de ahogy az ajkaik összeértek volna a lány köddé vált és Steel ismét ott állt az üres rózsalugas közepén, ahol nem volt más társasága csak a bódító illatú virágok.

Ahogy kisétált a lugasból magán érezte a papnő világtalan tekintetét.

• Nos, mit láttál odabent?

Steel érezte, ahogy keserű gombóc nő a torkában.

• Semmit. Egyáltalán semmit.

• Akkor az a semmi miért fáj annyira, hogy úgy érzed, inkább meghalnál százszor minthogy még egyszer átéld?

• Nem fáj!

• Hazudsz.

Egyszerű kijelentés volt. Crysania odalépett a lovaghoz és leemelt a válláról egy fehér kendőt, amit az nem vett észre.

• Citrom, vanília, alma és Fehércédrusfa. Kinek az illata ez, ami így bánt? Á és van benne még valami. Meg tudod mondani mi az?

• Bazsarózsa.

Suttogta Steel majd kikapva a kendőt a papnő kezéből öles léptekkel megindult a Shoikan liget felé, hagyva, hogy Palin utána loholjon.

***

Caitlyn idegesen járkált a szobájában. Nem találta a helyét mióta ideért. Ijedten rezzent össze mikor a háta mögött kinyílt az ajtó.

• Mit akarsz? – Förmedt rá a belépőre, egy kék szemű, vörös hajú nőre.- Jaj, te vagy Nysam? Bocsánat nem akartam így…

• Semmi baj. Visszajöjjek máskor?

• Nem, nem maradj csak.

Nysam odalépett Caitlyn mellé, és gyöngéden a vállára tetette a kezét.

• Mi a baj?

• Semmi.

• Sosem tudtál jól hazudni. Különösen nekem nem.

• Az élet. Mennyivel egyszerűbb volt mikor fiatalok voltunk.

• Ugyan mi bajod lehetne neked? A nagy Raistlin Majere lányának?

• Mondjuk például ez.

• Ugyan már. Gyere csak ide.

Ezzel a druidanő odaintette a lányt maga mellé a tükörhöz. Ahogy ott álltak egymás mellett, a gyertyafény arany ragyogásba vonta karcsú alakjukat, sápadt bőrüket, végigszánkázott Caitlyn ében és Nysam rőt fürtjein, majd elveszett annak jégszín tekintetében.

• Mit kellene lássak?

• Hogy mi vagy.

• Mindig olyan szemet szerettem volna mint a tiéd.

• Igen?- Mosolyodott el Nysam finoman – én meg olyan magas szerettem volna lenni mindig mint te.

• Nem is vagy alacsony.

• Nem, nem vagyok. Szóval mit látsz a tükörben?

• Egy mihasznát. Akinek se múltja,- Caitlyn érezte, ahogy könnyek gyűlnek a szemébe - se jövője, se családja.

***

Dalmar halkan kopogott a nehéz faajtón, ami magától kinyílt. Ahogy a mágus belépett a szobába megcsapta a nyári almásligetek nehéz, bódító, virágos illata.

• Miért kell mindig ilyen elviselhetetlen édes illatot, használod Caitlyn?

• Sajnálom shalafi.

• Nem vagyok a mestered, ne hívj így.

• De nem tudom mi másnak hívhatnám nagybátyám kedvenc mágusát.

• Tud hízelegni a lány mi?

Vigyorgott Nysam miközben átkarolta a sötételf derekát.

• Igen –vigyorgott sötéten Dalmar - ez az, amit az apja sosem tudott.

• Minek köszönhetem megtisztelő látogatásod shalafi?

• Csak nem tudlak erről leszoktatni? Csupán annyit szerettem volna közölni, hogy két ember tart a torony felé.

• A Shoikan ligeten keresztül?

• Az egyik az unokafivéred, a másik egy lovag. Ha jól láttam az ifjú Fényeskardú.

Caitlyn árnyalatnyit elsápadt erre a névre majd szó nélkül kirohant a szobából.

• Megmondtad neki,- érdeklődött Dalmar- hogy itt van az állítólagos testvére?

• Nem. Nem akartam még jobban kiborítani így is épp elég zaklatott.

• Hogy te milyen okos vagy szerelmem.

• Mit tervezel?

• Muszáj terveznem valamit?

Nysam nevetve megcsóválta a fejét, majd gyöngéden megcsókolta a sötételfet.

***

• Itt vannak már?

• Igen, az előbb léptek ki ligetből.

• Rendben, elmehetsz.

Caitlyn lesietett az egyik alsóbb ablakhoz és onnan már ő is jól látta Palint ahogy a torony felé tart. Steel is ott ment mellette, de a lányt nem igazán tudta érdekelni a sötét lovag e percben.

• Nagyon szeret, ugye tudod?- Szólalt meg mögötte Nysam.

• Ugyan ki?

• Steel.

• Ugyan mit tudhatsz te erről?

• Épp eleget, hogy lássam csak magadnak okozol ezzel fölösleges szenvedést.

• Szenvedést? Már régen túl vagyok rajta.

• Hazudsz.

• Különben is inkább a Sötét Úrnőjét választotta helyettem.

• A szerelem önző.

• Ez, hogy jön ide?

• Nem tudsz osztozni. Fogadd el, hogy az ő szíve Takhisisé is.

• Elfogadnám, ha lennék az első nem ő.

• Önző vagy.

• Nem. Ember vagyok, bár ezt néha hajlamosak vagytok elfelejteni.

***

Steel mogorván bámulta, ahogy Caitlyn Palinnal beszélget. A lány még csak rá sem nézett mikor kijött eléjük, rögtön Palin nyakába ugrott. Látszott rajta, hogy nagyon aggódik unokaöccséért. A toronyból hirtelen kirontott egy surranó nyomában egy fiatal ezüsthajú lánnyal, aki kicsit zavarodottnak látszott. A surranó-, akiről kiderült, hogy Caitlyn bácsikája és a neve Tas – arról magyarázott valamit, hogy az ezüsthajú lány Raistlin lánya.

Caitlyn döbbenten hallgatta Tas meséjét. Hogy ő lenne a húga? Mert aranyszínű a szeme? Ez már több volt, mint amit el tudott fogadni. Egy intéssel elhallgattatta a csacsogó surranót, és a lány elé lépett.

• Hogy hívnak?

• Usha Majere.

• Valóban? És ki volt az apád?

• Raistlin Majere.

• Az én nevem Caitlyn Majere. Úgytűnik a nővéred vagyok.

***

• Hova ment?- Caitlyn érezte, ahogy a félelem jeges csomóba gyűlik a gyomrában .- Vissza?

• Miért érdekel téged?- Pillantott rá Nysam hidegen – Azt hittem köztetek már nincs semmi.

• De ha visszamegy, megölik!

• És? Nem te kívántad a bűnhődését, mert annyit ártott a családodnak?

• De sosem gondoltam igazán…

• Szerintem a halál már megváltás lesz a számára.

• Miért mondod ezt?- Suttogta a lány megtörten. – Miért vagy ilyen kegyetlen?

• Te voltál vele kegyetlen. Hidegen elutasítottad és semmibe vetted. Ez… Hé várj hová mész? – Kérdezte döbbenten a druida mikor Caitlyn felpattant és varázsszereket kezdett pakolni a zacskóiba.

• Utána.

***

A fekete csuha iszonyúan dörzsölte a bőrét. Ahogy a cellák között ment, magán érezte a lovagok gyűlölködő pillantásait. Az őr megállt az utolsó cella előtt és némi babrálás után kinyitotta a nehéz vasajtót és betessékelte Caitlynt. Steel a priccsén feküdt nekik háttal így nem láthatta a belépőket. Az őr mogorván odacsörtetett, felrángatta, és a padlóra lökte.

• Hajolj meg a Sötét Űrnő szolgája előtt.

• Erre nincs semmi szükség.

• De…

• Oldozza el, aztán elmehet.

Az őr morogva teljesítette a kérést, majd elmentében jól bevágta maga mögött a vasajtót.

• Szörnyű ember- Fintorgott Caitlyn, majd a térdelő Steelhez fordult. – Mutasd a hátad. Úgy hallottam megkorbácsoltak.

Az ifjú engedelmesen hátat fordított a lánynak. A hátán szinte alig maradt bőr, egy nyílt seb volt az egész.

• Uramisten - Suttogta Caitlyn döbbenten. – Hogy tehették ezt veled?

Steel érdeklődve vizslatta a sötét csuklyást. Immár biztos volt benne, hogy bárki is az, nem a Sötét Úrnőt szolgálja. Mielőtt bármit is kérdezhetett volna az alak ledobta magáról a köpenyt. Az ifjú szíve kihagyott egy ütemet mikor felismerte Caitlynt. A lány arcán döbbenet és fájdalom tükröződött.

• Ezt – kezdett kotorászni az egyik szütyőjében – neked hoztam. Hallottam, hogy megsebesültél. Feküdj le az ágyadra.

Steel engedelmesen végignyúlt a priccsen. Hallotta, ahogy Caitlyn valamit szöszmötöl a vizeskancsójával.

• Mit csinálsz?

• A por, amit feloldottam a vízben, begyógyítja a sebeidet. De előre szólok, irtózatosan fog fájni.

Steel úgyérezte mintha folyékony tűz áradna szét a hátán. A háta úgy lüktetett mintha az erei egyenként akarnának kiszakadni a helyükről. Aztán lassan a fájdalom enyhülni kezdett.

• Hogy vagy?

• Mostmár jól.

Ezzel Steel magához húzta a lányt és gyöngéden megcsókolta.

Caitlyn érezte Steel bőrének illatát, karjának szorítását, csókjának ízét. Aztán mindez összekeveredett és már nem tudta mit érez és mit nem, már csak ő volt és Steel együtt egybeforrva, semmi más csak a szerelmük…

***

A nap lenyugvóban volt. Caitlyn a fogadó egyik sarkában állt és bámulta, ahogy az utolsó sugarak a színes ablaküvegeken táncolnak. A háta mögött egy sziszegő hang susogott.

- Hidd el, nem értem amiről beszélsz.

Caitlyn dühösen megpördült, hogy szembenézzen az aranybőrű, homokóra szemű varázslóval.

• Ugyan már, ne tettesd magad! Te, aki olyan nagy mágus vagy és mindent látsz azokkal az átkozott szemeiddel!

• Azt hiszem, ezt a gúnyosságot tőlem örökölted.

• Ha mást nem is. Talán csak még a nevemet. De erősen gondolkozom rajta, hogy levetem. Végül is nincs apám, aki után viselhetném.

• Nincs?- Raistlin szeme izzott a dühtől – Akkor én ki vagyok?

• Nem tudom. Ha az apám lennél, törődtél volna velem.

• Hogyan törődtem volna?

• Érdekes, Palinra volt időd. Pedig ő csak az unokaöcséd. De ha te őt tekinted az örökösödnek rendben. Én pedig Caramont és Tanist tartom apának.

• A félelfet?

• Talán nem tetszik?

• Elég!- Dördült rájuk Caramon.- Nem is tudjátok milyen ezt kívülről nézni! Annyira hasonlítotok egymásra. Ne marakodjatok. Cait öleld meg szépen apádat.

• Ölelje az Abbys, bár úgy látom az már megvolt!

Ezzel a lány kirohant a fogadóból. Az utána beállt néma csendet egy jó darabig nem törte meg senki, végül Raistlin szólalt meg fejcsóválva:

• Sosem gondoltam, hogy egy gyerek ennyi bajjal jár. Kezdelek tisztelni öcsém.

• Most hova mész?

• Utána. Van egy kis elintéznivalóm számára.

Caitlyn kis híján leesett a sárkányról mikor az egy bonyolult manőverrel befogott egy széláramlatot és leszállt a Főpap tornyának udvarára. A hatalmas nyüzsgésben fel sem tűnt senkinek, hogy egy új ezüst sárkány érkezett felettébb szokatlan lovassal. A lány gyorsan leugrott az állatról és elindult megkeresni Steelt a tömegben. Hamarosan rá is talált a sárkánydárdák egyik halma mellett. A lovag dühös arcot vágott mikor meglátta.

• Te mit keresel itt? Megmondtam, hogy ne gyere ide.

• Raistlin ide küldött.

• Az apád?

• Raistlin.

• Jó mindegy. Minek?

• Segíteni.

• Nem.

• Miért? Ki tiltja meg?

Steel félrevonta a lányt, hogy kettesben tudjanak beszélni.

• Ez itt nem játék lesz. Valószínűleg mind meghalunk.

• Tudom.

A lovag halványan elmosolyodott.

• Ehhez bátorság kell.

• A bátorság nem abból áll, hogy magunknak keressük a bajt Steel. Tudod elegem van belőle, hogy engem mindenki csak hátrahagy. Te sem félsz semmitől. Én sem.

• De igen félek. Mióta megismertelek, egyfolytában félek. Félek, hogy elveszítelek. Tudom ,hogy nem tilthatok meg neked semmit, de kérlek ne gyere velem .Most az egyszer maradj még hátra.

• Kimaradjak a végső csatából?

• Kérlek.

• Rendben megígérem, nem megyek veletek.

• Köszönöm. Most indulnunk kell.

Ezzel a lovag kikapcsolta a láncot, amin a csillagékszert hordta és Caitlyn nyakába akasztotta.

• Vigyáz rá, amíg vissza nem jövök- gyöngéden megcsókolta a lányt - szeretlek.

• Komolyan gondoltad, hogy itt maradsz?- Érdeklődött az ezüst sárkány.

• Dehogyis.

• De azt ígérted neki…

• Azt ígértem vele NEM megyek.

• Nem fog neki örülni.

• Az az ő baja.

• Félt téged.

• Más is.

• Hogy te mennyire az apád lánya vagy!

Caitlyn nem felelet azonnal. Egy kicsit még igazgatta a köpenyét mielőtt egy halvány mosollyal válaszolt volna.

• Igen. Az ő lánya vagyok. Majere. Raistlin Majere. Az apám.

***

Egy tollpihe szállt Caitlyn orrára, ahogy Steel halott testével az ölében ült. Nem érdekelte különösebben. Semmi sem érdekelte különösebben. Raistlin ott állt mellette és szomorúan nézte őket.

• Apám segíts kérlek! Ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Az én hibám.

• Minek szólítottál?

• Apámnak. Tudom, hogy tudsz segíteni.

• Lehet, hogy tud, de nem biztos, hogy akar.

• Fizban?

• Igen lányom hát mégis kit vártál? Egy toll van az orrodon. Tessék.

• Azt mondod apa tus segíteni rajtam?

• Igen, de azzal örökre elveszít, épp ahogy megtalált.

A csatatérre mély csen ereszkedett. A bánat és a fájdalom csöndje.

• Megteszem.- suttogta Raistlin megtörten - A lányomért meg.

Caitlyn halványan rámosolygott.

• Köszönöm apám.

Még utoljára megölelték egymást, majd Raistlin egy különös igét kezdett kántálni. Caitlyn érezte, ahogy fehér fény burkolja be és már nem fáj semmi…

Steel puha takarók közt ébredt. A hely, ahol volt leginkább egy elf herceg szobájára emlékeztette. Caitlyn kint állt a teraszon és valamit erősen figyelt. Hosszú hószín ruhát viselt, a homlokán pedig ezüst pántot. Az arcán mély bánat ült és fájdalom. Ahogy az ifjú kilépet mellé, egy teljesen új világ tárult a szeme elé. Idegen ég, idegen föld, idegen város terült el a lába előtt.

• Mi ez?

• Kaptunk egy második esélyt.

• Hol vagyunk?

• Valahol máshol.

• Mi a baj Cait?

• Mi lenne?- Felelte a lány a könnyeivel küszködve – hiszen itt vagyunk mind ketten. Ez… - Nem bírta tovább folytatni. Helyette egy levelet nyomott Steel kezébe.

Kedves lányom!

Sajnálom, hogy ez az egész így alakult, hidd el ha lehetett volna másként…Először is tudnod kel ahová kerültetek ott senki sem ismer. Kaptatok egy második esélyt. Használjátok ki.

Tudom, hiányzik Kryn, de hidd el mi mindig veled leszünk. Caramon, Tas, Palin, Tanis, Sturm, Tanin, Tika és én is . A tavaszi fesztiválok Vigaszban, a régmúlt dicsőséget Kalamanban, a tél, ami csikorogva jön, a selyemfák illata tavasszal, az Otthon fogadó tüzének szaga, kaland, beszélgetés és az őszi levelek hullása. Ezt mind megtalálod, ha Steel szemébe nézel. Benne is ott van egész Kryn ahogy benned is. Vigyázz rá, óvd és soha ne felejtsd el! Szerelmetek a zálog erre. Ha nem hiszed, nézd mg mi lóg a nyakadban. Örökre emlékezni fogok rád,

Apád, Raistlin

Steel érezte ahogy könnyek gyűlnek az ő szemébe is. Ahogy felpillantott Caitlyn mosolyával találkozott a tekintete.

• Mostmár jól vagyok.

A lány már útiruhát viselt és a kezében ott volt Steel csomagja, a sajátja pedig a hátán.

• A lovak várnak. Induljunk.

• Hova lett a rosszkedved?

• Egy világ vár ránk.

• Kryn?

• Bennem és benned.

• De hát…

• Mindig hiányozni fog de megszokom.

• Hova lett a rosszkedv?

• Pihekönnyen elszállt a csillagok szárnyán.

Steel odalépett hozzá és hosszan megcsókolta.

• Induljunk.

Nysam nevetve nézett a tükörbe.

• Mi olyan vicces?- kérdezte Dalmar.

• Nem hallottad mit mondott?

• A tollról?

• Igen. Az toll az, amit Fizbantól kapott.

• És a csillag?

• A csillagékszer, amit a nyakában hord.

• Az apja lánya. Okos.

• Te voltál a Shalafija.

• De azért hiányozni fog?

• Igen. Rettentően. Fáj, hogy most látom utoljára.

• De neked is maradt valamid nem?

• De.

Nysam kinyújtotta kezét a sötételf felé. A tenyerén egy csirketoll pihent.

Ugyanolyan, mint ami egy ezüstös szemű lány feketés vöröses hajába volt fonva. A lány nyakába egy ékszer ragyogott, akárha egy csillag szállt volna le az égből, hogy rajta tündököljön. Egy gyönyörű, fekete lovon vágtatott, mellette egy hosszú fekete hajú lovag fehér színű ménen. Mindketten nevettek, új kalandok sokasága várta őket egy ismeretlen földön. Szerelmesek voltak. Egymásba, a levegő balzsamosságába, az életbe. A csirketoll vidáman táncolt a tincsek között az egyre halványodó képben.

A végén nem maradt más csak a nevetésük visszhangja, az is lassan elhalt a hideg kőfalak közt.