Eragon egy csendes kis fogadóban üldögélt Murtaghal, és a régmúltról beszélgettek.

• Hogy milyen forrófejű tacskók voltunk akkoriban.

Nevetett Murtagh. Lassan elérte már a harmincötöt. Barna hajába korán szőttek ezüst szálakat a gond pókok.

• Igazad van- bólintott Eragon.- Ha nincsen Nira, valószínűleg már nem élnénk.

• Igen. Ha nincsen Nira…

Eragon érezte, hogy megbántotta barátját. Minek kellett neki Nirát emlegetnie! Zsörtölődött magában. A lány volt Murtagh egyetlen szerelme. Nála gyönyörűbb lányt alig lehetett találni egész Alagaesiában. Eragon megpróbálta felidézni az arcát, de sehogy sem sikerült. Az egyetlen emléke, ami megmaradt Niráról az, ahogy egy sziklán áll és nézi a naplementét. A napsugarak körbe ragyogják karcsú alakját, aranyos csillogást adva mélyvörös hajának. Igen a haja hosszú volt és göndör. Ahogy ott állt egyik karcsú kezét szürke lova, Csillag oldalán pihentetve, maga volt a szépség.

• Saphira?

• Igen?

• Emlékszel még Nirára?

• Persze.

• Küldenél róla egy emléket? Nem kell sok, csak az arca.

• Rendben.

Eragon fejében lassan felsejlett egy kép. Szív alakú arc, finoman ívelt szemöldök… és azok a szemek! Azok a sötétkék tengerszínű szemek! A lány az urgalokkal vívott csata után hagyta el őket. Azt mondta, előre megy Ellesmérába. Később kiderült, hogy hazament a szülei birtokára azért, mert állapotos volt. Murtagh gyermekét várta és otthon szerette volna megszülni. De belehalt a szülésbe és a gyermek sosem került elő. Murtagh sosem tudta meg fia született e vagy lánya. Arról is csak évekkel később értesült, hogy apa lett. Eragon sóhajtott. Ha hinni lehet a híreszteléseknek, Nira gyermeke éppen tizenhat éve született valamikor tél végén, tehát nemsokára itt a tizenhatodik születésnapja.

• Szeretem ezt a helyet.- szólalt meg hitelen Murtagh- Olyan csendes. Itt van a világ végén, alig járnak erre emberek.

• Tökéletes hely lenne a szervezkedésre.

Jegyezte meg Eragon cinkosan mosolyogva. Ebben a pillanatban kivágódott a fogadó ajtaja és egy ötfős csoport tódult be rajta bundákba és súlyos köpenyekbe burkolózva a kinti hideg ellen. A hó bevágott az ajtón és telefújta Eragonék asztalát hóval. Eragon rosszallóan szemlélte a társaságot, akiket láthatólag nem zavart, hogy a fél ivót beterítették hóval. Leültek az egyik belső asztalhoz, és rendeltek. Az egyikük, egy karcsú ezüstszínű bundába öltözött alak odalépett Eragonékhoz.

• Elnézést kérek a társaim nevében is. Igazán nem akartam, hogy ennyire nagy felhajtással vonuljunk be ide, de ők ragaszkodtak hozzá.

Rosszalló pillantást vetett a társaira, majd lesöpörte Eragonék asztalát. Ahogy előrébb hajolt bundája félre csúszott és látni engedte az öltözékét. Ezüst ruhát viselt, szürke csizmával és kesztyűvel. Látszott rajta, hogy előkelő családból származik. A csizmája és a kesztyűje prémmel volt szegve, a ruhája nemes anyagból készült. Az oldalán ezüst hüvelyes kard lógott, amibe feketével volt belemaratva a családja címere, a hátán íj volt és egy hattyútollas vesszőkkel teli tegez. Volt benne valami nagyon ismerős. A mozdulataiban, a hangjában. Az öltözéke arra engedett következtetni, hogy Lovas de hát mit keresne egy ismeretlen sárkánylovas itt a világ háta mögött? Eragon Murtaghra pillantott és látta, barátja érdeklődését is felkeltette a fiatal lány. Mikor már épp menni készült Eragon elkapta a csuklóját, és ezzel a mozdulattal lerántotta a kesztyűjét.

• Ó bocsánat, ezt nem akartam - mentegetőzött miközben figyelte a lány tenyerét, ahogy visszaveszi a kesztyűjét. Nem volt rajta semmi. – Igazán sajnálom.

• Semmi baj.

• Csak azt szeretettem volna megtudni, hogy mi a neved.

• A nevem? A nevem…

• Caya gyere már! - harsant egy durva hang a lány háta mögött- Mit diskurálsz azokkal ott ennyi ideig? Csak nem eladsz nekik?

• Megyek már!- felelte dühösen a lány – Semmi közöd hozzá Uukra, hogy én kivel mit beszélek!

• Jól beszél a lány- szólalt meg a harmadik alak.- Uukra ne feledd ki ő és, hogy hol van a helyed.

Eragon figyelte, ahogy Caya leül a társai közé. Kecsesen mozgott akár egy macska. Csuklyája még mindig a fején volt így nem láthatta az arcát, ellenben a kísérőit jól megnézte. Az Uukrának nevezett ember nagy volt és tagbaszakadt. Valószínűleg folyt benne urgal vér méghozzá nem is kevés. Mellette az aszalnak támasztva egy nagy buzogány volt. A férfi, aki leszólta magas volt és szikár. Hosszú ujjai állandóan játak mintha nem tudna mit kezdeni velük. Hófehér hajában számos gyöngyös fonat vegyült. Íját nem húrozta le, és tegezét is mindig a keze ügyében tartotta, mintha támadástól tartana. A harmadik férfi túlcicomázott selyemruhát viselt. Fakó szőke haja udvari frizurára volt nyírva vizenyős kék szeme véreres volt. Ő volt az egyetlen, aki nem viselt fegyvert és láthatólag nagyon ideges volt. Az utolsó férfi borvörös ruhát viselt. Oldalán kétkezes pallos lógott, jobb kezén acélkesztyű szikrázott. Fekete haja és zöld szeme egy ragadozóvá tette hasonlatossá. Körülpásztázta a teret, majd miután becsmérlően végigmérte Eragont és Murtaghot, mély doromboló hangon megszólalt.

• Caya ne mondtam, hogy leveheted a csuklyád. És még egyszer ne állj le mindenféle népekkel társalogni!

• De melegem van!- panaszkodott Caya aki éppen meg akart szabadulni a bundájától- Miért ne vehetném le?

• Mert azt mondtam!

• De Varimas…

• Nincs de!

A lány duzzogva elhallgatott. Kihozták az ételüket, de Caya hozzá sem nyúlt a sajátjához, csak turkálta maga előtt a húst és a köretet.

• Mi bajod van?- förmedt rá Varimas – Elveszed a többiek étvágyát is!

• Perszeee. Uukrának tök mindegy, Leelos már befejezte, Godjo pedig úgysem eszik semmit.

• Ne merészelj pimaszkodni velem te kölyök!- csapott az öklével Varimas az asztalra, aminek ez már sok volt és úgy döntött megrepedt – Amíg tőlem tanulsz…

• Akkor nem akarok többé tőled tanulni! Elegem van belőled és a fennhéjázásodból! Úgy viselkedsz, mintha mindegyik lovas legalábbis isten lenne! Csak az a baj, hogy te nem vagy Lovas! Sohasem voltál az és nem is leszel! Ez a te bajod! Féltékeny vagy!

Varimas úgy nézett ki, mint aki bármelyik percben szétrobbanhat a dühtől. Egy pillanatig úgy látszott, üvöltözni kezd, de aztán visszakézből úgy pofon ütötte a lányt, hogy az elesett. Csuklyája hátracsúszott és előbukkant sötétbarna fürtökkel keretezett arca. Szája sarkából egy vékony vércsík indult el lefelé, végig az állán. Tengerszínű szemeiből patakzott a könny. Ahogy Eragon és Murtagh meglátta ezt a szempárt egyszerre pattantak fel ültükből. Odakintről iszonyatos üvöltés hallatszott.

• Sahira te csinálod ezt?

• Nem, a lány sárkánya. Megérezte, hogy megtámadták a lovasát és most mindenáron be akar törni a fogadóba!

• Tartsd vissza!

• Megpróbálom.

Eközben Murtagh felsegítette Cayát aki még mindig kába volt egy kicsit az ütésétől, amit kapott. A lány reszketve állt a férfi karjai közt szeméből patakzottak a könnyek. Így, hogy egymás mellett álltak felfedezhető volt a hasonlatosság közöttük.

• Ha másban nem legalább a természetükben.- gondolta Eragon.

Védelmezően odaállt Caya és Murtagh mellé. Varimas láthatólag lecsillapodott annyira, hogy meg tudjon szólalni.

• Caya gyere ide mellém.

• Caya - szólalt meg szelíden Eragon – Nem kell oda menned, ha nem akarsz.

• Nem a te dolgod paraszt!

• De igen.

• Én döntöm el mi a jó neki!

• Mostantól pedig én.

• Aztán meg mire föl?

• Erre.

Ezzel Eragon felemelte a tenyerét melyben ott ragyogott a gedwey ignasia.

• Lovas vagyok, a nevem Eragon. Ezentúl én döntöm el mi a jó Cayanák, te pedig távozz az ocsmány kísérteddel együtt!

• Látod Caya, én megmondtam, hogy ez lesz! Mostmár döntsd el kihez akarsz hűséges lenni!

Ezzel Varimas peckesen elvonult a szobája felé, emberi hűségesen követték. Caya kibontakozott Murtagh karjaiból, és alaposan végigmérte őket.

• Szóval te lennél a Lovas Eragon? Akkor az a sárkány kinn Saphira ugye?

• Igen. De ezt majd később megbeszéljük. Előbb egyél valamit, mert így is olyan vékony vagy, hogy elfúj a szél.

Caya elnevette magát. Ezen a mosolyon látszott igazán, hogy csak egy fiatal lány. Pont mikor végzett az evéssel, feltűnt Uukra és Godjo. Megálltak Eragonék asztala előtt és türelmesen vártak.

• Mit akartok már megint?

Morrant rájuk Murtagh.

• A lányt. Elkísérjük a szobájába, utána pedig vigyázunk, hogy nehogy bármi baj érje.

• Caya nem megy sehová!

• De igenis jön!

• Nem egy mocskos urgal és egy összeaszott udvari bolond fogja megmondani egy Lovasnak, hogy mit tegyen!

• Sajnálom, hogy ezt kell tennem- sóhajtott Godjo- reméltem, hogy elkerülhetjük ezt. Uukra!

A nagydarab harcos előresújtott a buzogányával, egyenesen Murtagh feje felé. De csak az asztalt találta el, mert a férfi akkor már mögötte volt, és egy jól irányzott rúgással az ivó túlsó végébe küldte a félurgalt. Murtagh megragadta az elinalni készülő Godjot és iszonyatosan megrázta.

• Na ide figyelj te piperkőc! Ha még egyszer bárkit meglátok közületek Caya közelében azt nagyon megbánjátok. Megértetted? Azt kérdeztem megértetted?

Godjo sápadtan bólogatott. Murtagh ledobta a földre, majd megtörölte a kezét a ruhájában, mintha valami mocskos dolgot érintett volna.

• Bárcsak ilyen apám volna!

Suttogta Caya, maga elé vágyakozóan.

• Miért milyen az apád?- érdeklődött Murtagh- Olyan rossz?

A lány halvány mosollyal megvonta a vállát.

• Nem tudom. Nem ismerem a szüleimet. Anyám meghalt mikor születtem. Apám Murtagh volt a király leghűségesebb harcosa, de egyszer egy Eragon nevű lovas elcsábította a vardenkehez, akik megkínozták és megölték. Nekem legalábbis ezt mesélték. Öt éves voltam mikor megkaptam a sárkányomat Sul’iyát. Nyolc éves koromban eljött értem Varimas és elvitt a házamból. Azóta ő és a többiek nevelnek. Leelos gyakran mondogatta, hogy mivel én árva vagyok, magam választhatom meg a szüleim. Én azt hiszem, ilyen apát szeretnék, mint te.

Murtagh halványan elmosolyodott. Eragon várt, de mikor a csend már kezdett kellemetlen lenni, mesélni kezdett.

• Ami a szüleidet illeti, mindketten kiváló emberek voltak. Anyád gyönyörű volt és kedves, apád remek harcos és páratlan barát. Sosem volt az uralkodó szolgája. Igaz volt egy időszak mikor a vardeneknél volt, de soha nem bántották. Én pedig sosem tudtam volna ártani neki.

• Hát ilyen jól ismerted őket?

• Igen. Nagyon hasonlítasz rájuk. A heves természeted apádtól örökölted, ez biztos. Az arcodban és a mozgásodban mindketten megtalálhatók, de a szemed és a hangod egyértelműen anyádé. Senki másnak nem volt ilyen gyönyörű szeme.

Caya figyelmesen hallgatta, ahogy beszél, majd fölállt és odasétált a kandallóhoz. A parázs megvilágította gyönyörű arcát.

• Honnan tudjam, hogy te mondasz igazat? Egész eddigi életben azt nevelték belém, hogy a vardenek egy mocskos lázadó banda, és, hogy apám halálának okozója egy áruló lovas Eragon. De itt vagy te, Eragonnak nevezed magad, és azt állítod ez mind hazugság. Akkor most kinek higgyek?

• Annak hiszel, akinek akarsz- felelte csendesen Eragon- De ne mások határozzák a hitedet! Ne legyél bábu valaki kezében csak azért, mert erősebb, vagy mert azt mondja tudja mi a jó neked. Ne szolgálj soha senkit, se Lovast, se királyt. A szabad akaratod az amit soha nem vehetnek el tőled, ezt jól jegyezd meg!

Eközben lassan hajnalodni kezdett. A hóvihar elült, már csak enyhe szellő borzolta a fák csupasz koronáját. Caya az ablakhoz sétált és nézte ezüst sárkánya játékát a hóban. Mélyet sóhajtott, mint aki egy nehéz ügyben jutott döntésre.

• Elmegyek a vardenekhez. Megnézem ők, hogy élnek, aztán döntöm el mihez kezdek. De egyben igazad volt Eragon, soha többé nem hagyom, hogy bárki uralkodjon rajtam!

Ezzel a lány sarkon fordult, felöltözött és indult is. A nyitott ajtóból még visszafordult. Alakját tüzes dicsfényként vonták körbe a napsugarak.

• Mindent köszönök.

Eragon felállt és régi Lovas szokás szerint előre nyújtotta tenyerét melyben a gedwey ignasia fénylett. Caya a bal kezéről húzta le a kesztyűt. Tenyereiket olyan közel tartották egymáshoz, amennyire érintés nélkül lehetséges volt. Eragon nem tudta mit mondjon, pedig tudta, hogy a lány az ő szavait várja, mint rangidős Lovasét. Egy áldás szavai jutottak az eszébe. Egy lány kisbabát áldott meg vele még nagyon régen.

• Atra gülai, un ilian tauthr ono un atra ono waíse skölir frá rauthr! - Kövessen a szerencse és a boldogság, ne férjen hozzád a bánat!

Caya mosolyogva fejet hajtott Eragon előtt, aki megsimogatta az arcát majd hátrébb lépett és jelentőségteljes pillantást vetett Murtaghra. A férfi ferde mosollyal megcsóválta fejét és odalépett a Cayához.

• Azt mondtad, magad választod a szüleidet. Bár jobban jártál volna Eragonnal, mégis olyan apát szeretnél, mint én. Bár nem tudok az ősnyelven örökké érvényes nagy szavakat kiejteni, egy valamit adhatok, fogadd hát jó szívvel. Az utad nem lesz sem könnyű, sem egyszerű de bízom benne, hogy megbirkózol vele. Kísérjen utadon atyai áldásom. A csillagok vezessék és óvják lépteidet, hatalmasok gyermeke.

Gyöngéden homlokon csókolta Cayát.

• És most eredj!

• Köszönöm. Nem felejtem szavaidat.

Ezzel Caya füttyentett sárkányának, majd nemsokára már csak egy kis ezüstösen fénylő pont voltak a távolban.

• Miét nem mondtad el neki, hogy tényleg te vagy az apja?

Kérdezte rosszallóan Eragon, miközben lassan útnak indultak Murtaghal.

• Hidd el, tudja. Sőt még arra is rájött, hogy Morzan a nagyapja.

• De honnan? Egy szóval se mondtuk neki.

Murtagh hanyagul megvonta a vállát és elmosolyodott azzal a régi mosolyával, ami Nira halála óta egyszer sem tűnt fel az arcán.

• Ő a lányom.